A baranyai tájszótárakról

A tájszavak egy-egy vidék, tájegység jellegzetes, archaikus szókincsének elemei. Szerepüket, dokumentumértéküket ugyan már a 19. század derekán felismerték a helytörténet kutatói, nagyobb arányú gyűjtésükre akkor még nem kerülhetett sor. Baranya megyében a tájszavak gyűjtésében folkloristáink tették meg az első jelentős lépéseket. Az 1930-as évek elején Berze Nagy János, Kiss Géza és Banó István – a népmesék, mondák, hiedelmek, népdalok gyűjtése során – sok érdekes tájszót tudott lejegyezni. Ezeket a „kincseket” csak amolyan orvanyagnak tekintették, mégis közzétették könyveikben. Kiss Géza Ormányság című nagy sikerű monográfiájában már külön fejezete van az ormánsági tájszavaknak. E gazdag szógyűjteményből sarjadt az 1952-ben megjelent Ormánysági szótár Keresztes Kálmán és Kiss Géza közös munkája. A könyv sikerét mutatja, hogy mindmáig ezt a szótárt tekintjük az újkori tájszótárírás egyik mintájának, modelljének.
Az Ormánysági Szótár közlési módszerét követve 1999-ben Pesti János szerkesztette szótárrá Dallos Nándor hosszúhetényi tájszógyűjteményét Hosszúhetényi Szótár címmel. Szabó József egyetemi tanár írt a műről elismerő recenziót (Magyar Nyelvőr 2001: 264.) – A meglepő siker késztette 2008-ban Pesti Jánost arra, hogy elkészítse az Alsómcsoládi tájszótár kéziratát. Kiss Jenő akadémikus kutatás-módszertani tanulmányát figyelembe véve ebben a munkájában új szempontokkal egészítette ki a tájszótárírás gyakorlatát. Az újításokat Sebestyén Árpád egyetemi tanár méltatta-értékelte a Magyar Nyelvjárások című periodikában (Debrecen, 2009. 229–235). – 2018-ban jelent meg – Pesti János és Domján Johanna közös munkájaként – a Bodai tájszótár, és ugyanebben az évben a Völgységi tájszótár, amelynek Máté Gábor néprajzkutató a társszerzője. A két könyv ismertetését Gy. Bazsika Enikő, a PTE tanárának köszönhetjük (Magyar Nyelv 2019. 4. sz. 470–472.). Elismeréssel tartozunk az említett könyvek kiadását szponzoráló helyi önkormányzatoknak, Sólyom László volt Köztársasági elnökünknek és Vókó György egyetemi professzor úrnak. Támogatásuk tette lehetővé az új baranyai tájszótárak kiadását! E helyen is fontosnak tartjuk, hogy köszönetet nyilvánítsunk támogatóinknak!
Végül örömmel jelenthetem azt is, hogy Barics Ernő egyetemi tanár munkájaként elkészült a Felsőszentmártoni tájszótár nyomdai munkára alkalmas gépirata.
Érdemes azt is említenünk, hogy a baranyai tájszótárak azonos szerkesztési szabályok szerint készültek. Így a bennük olvasható nyelvi adatok könnyen összevethetők. A tájszótárak szóanyaga módot ad arra, hogy megismerhessük az adott település, vidék tájnyelvi sajátosságait. Következetesség érvényesül az egyes szócikkek felépítésében, a címszó mellékjelentéseinek pontos elkülönítésében. Érdekesek a címszavakhoz tartozó néprajzi, helytörténeti, nyelvhasználati megjegyzések, magyarázatok. A szakemberek számára egyértelmű, hogy a tájszótárak fontos források a nyelvtörténeti, néprajzi, helytörténeti kutatásokban. A nem-nyelvész olvasók számára is hasznos információkat nyújtnak a tájszótárak. A tájszavakban megőrződtek mindazok a fogalmak, amelyeknek elődeink életében nagy szerep jutott. Feltárulhat fiataljaink előtt, hogy milyen volt nagy- és dédszüleik hiedelemvilága, gondolkodásmódja. Olvasóink közül többen említették: számukra a tájszótár ugyanolyan izgalmas olvasmány, mint egy regény. Kiss Jenő találó szavaival: „ Az életforma szükséges változásainak természetes velejárója, hogy bizonyos fogalmak, szavak mind kisebb használati körre szűkülnek, s az őket használó idős emberek elmúlásával menthetetlenül kihalnak. Százával tűnnek el így a nyelvjárási szavak. [Pedig] ma még sokat megmenthetünk a feledésbe merüléstől, amit a következő nemzedék már nyomokban sem fog megtalálni. […] Ezért komolyan kell vennünk Kányádi Sándor szavait: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent! A szavakat is. Egyetlen szó, egyetlen tájszó se maradjon kint! Semmi sem fölösleges!”

A baranyai tájszótárakról szóló ismertetés szövegét összeállította:
Pesti János, a PTE ny. docense.

Pécsett, 2021. február 3-án.