Írta: Administrator ● kedd 22 május 2018 - 08:39:16 ● Hozzászólás: 0
A tavalyi évben útjára indított VÁLLALKOZÓK NAPJÁN több, mint száz érdeklődő vállalkozás és szakember vett részt, fogadta el a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány meghívását. Már az első alkalom mutatta, igény van az ilyen kötetlen, de szakmailag tartalmas eseményekre, ezért az idei évben ismét kiemeltek egy kérdéskört, fókuszba helyezve a FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA ÉS VERSENYKÉPESSÉG nagyon aktuális és időszerű témakörét, hogy látják ezt a gazdasági élet szakemberei és maguk a vállalkozások.
A nap fő programja a fenti témakörben zajló kerekasztal beszélgetés, melyet az idei évben is kiegészít majd a rendezvényen megjelenő vállalkozások és partnerek találkozója, mely alkalmat ad bemutatkozásra, eszmecserére, az egymással történő megismerkedésre és nem utolsó sorban a szakmai / üzleti kapcsolatok építésére.
A rendezvény egy találkozási pont, ahol a résztvevők információkhoz juthatnak, közvetlenül is találkozhatnak kormányzati felelős személyekkel, a gazdasági élet szereplőivel és természetesen vállalkozásokkal is, akiket még nem ismernek, vagy éppen olyanokkal, akiket meg szeretnének ismerni.
Fontos a tervezés, amely ha hiteles információkon alapul, precízebb és biztosabb eredményt, „jövőképet” ad! Fontosak a kapcsolatok, mert új lehetőségeket, üzleti együttműködéseket hozhatnak! Fontos, mert lehetőséget ad véleményének elmondására, azok „academice” megvitatására, mely így még a jövőbeli szabályozást is formálhatja!
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány hittel vallja, hogy az ilyen fórumok kapcsán olyan hosszú távú kapcsolatok jöhetnek létre, melyekre a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak számára egyaránt kiemelten fontosak, mára talán még nagyobb szükség van erre az összefogására, hogy a vállalkozások állni tudják az egyre éleződő versenyt.
A rendezvénnyel ennek szeretnének teret adni, erősítve ezzel a régió gazdaságát.

PROGRAM

09:00 - 10:00 Érkezés, regisztráció

10:00 - 12:30 FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA ÉS VERSENYKÉPESSÉG KEREKASZTAL

Felkért résztvevők:

Varga Mihály miniszter, Pénzügyminisztérium, a Versenyképességi Tanács elnöke (felkérés alatt)

Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, Baranya Megyei Kormányhivatal

Dr. Huber Éva igazgató, NAV Baranya megyei Adó- és Vámigazgatósága

Dr. Síkfői Tamás elnök, Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara

Dr. Papp Ildikó kancellárhelyettes és humánpolitikai igazgató, Pécsi Tudományegyetem Kancellári Hivatal

Metzger Tibor főigazgató, Pécsi Szakképzési Centrum

Mák Kornél alpolgármester, Kecskemét Megyei Jogú Város

Romeisz Norbert ügyvezető igazgató-tulajdonos, Rovitex Hungária Kft.

Kasó Tamás ügyvezető igazgató, K&B Gépudvar Kft.

Moderátor: Dr. Nemeskéri Zsolt úr, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának habilitált egyetemi docense.

12:30 Ebéd

A rendezvény egész ideje alatt a részvevők körében biztosított a kötetlen eszmecsere és üzleti megbeszélések lehetősége. A megbeszéléseket a cégek saját, illetve a rendezvénytér e célra előkészített pavilonjaiban folytathatják.
HELSZÍN ÉS IDŐPONT
A 2018.05.25. (péntek) 10:00 és 15:00 óra közötti rendezvény helyszíne a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány szentlőrinci Rendezvény Centruma lesz. Belépés előtt a főbejáratnál elhelyezett faházaknál lehet átvenni a személyre szóló kitűzőket.
JELENTKEZÉS
A rendezvényre a B2B honlapon lehet regisztrálni: http://vallalkozoknapja.bmvk.hu/. A részvételi (regisztrációs) díj 12.000 Ft + ÁFA, mely tartalmazza a részvétel lehetőséget a kerekasztal beszélgetésen és a beszélgetést követő állófogadás jellegű ebédet, melyen a helyi termékek kapnak teret. Ezen felül minden regisztrált résztvevő ajándékba kapja A Munka világa a 21. század elején című idén megjelenő könyvet, Sebők Marianna szerkesztésében.
A rendezvény terület megközelítését Szentlőrincre érkezve útbaigazító táblákkal segítik. Parkolási lehetőség a Rendezvény Centrum főbejárati parkolójában lesz, forgalomirányító személyzet segíti majd a vendégeket a parkolásban.
A rendezvénnyel kapcsolatos további információt az info@bmvk.hu e-mail címen, vagy telefonon Vlasics-Gyurkó Erika titkárságvezetőtől (+36 20/941-9218) és Végh Gábor vásárigazgatótól (+36 20/941-9146) kaphatnak az érdeklődők.

Nyelv kiválasztása